Giccs
 

Kertitörpék

Giccsek vására Nápolyban

A giccs a művészetek eszközeit használó, a művészet látszatát keltő, többnyire kereskedelmi természetű és célú alkotás.

A giccs egyszerű érzelmi, gondolati sablonokat, kliséket közvetítő termék, a konzumkultúra része, a közhelyesség, sztereotípiák halmozása, túlzások, szinesztézia (hatás többféle érzékre), az elvárásoknak való megfelelés eszközeivel hat. Jellemző rá az eredetiség és különösség hiánya. Az élet minden területén előfordulhat, az esztétika foglalkozik vele, de nem művészeti kategória, nem rossz, hibás vagy dilettáns alkotás, nem antiművészet, vagy avantgárd (bár ez utóbbiak nyíltan merítenek belőle). Lételeme a fogyasztás, célja a fogyasztói igények tömeges kielégítése a befogadó érzelmi és gondolati kiszolgáltatottságának kihasználásával.

Etimológia

A giccs szó eredete jelenleg vitatott. Egy változat szerint eredete a német kitschen szóra vezethető vissza, azaz az utca sarát összekaparni, a talált anyagokból újat összeállítani, míg más magyarázat szerint a Kitsch az angol sketch németesített változata, azaz vázlatos, odavetett, ki nem dolgozott. Ez utóbbi értelmezésnek ellentmond, hogy a giccs sokszor aprólékosan kidolgozott, szinte poentírozott. Az etimológiai levezetések azonban önmagukban nem sokat mondanak a fogalom valódi természetéről.

Fontosabb jellemzői

Matróz kislány(?) távcsővel, lábánál békával (marcipánfigura)

Hegedülő porcelánfigura, a háttérben porcelán házzal

Festett porcelán cipő, kiskutyával

Adorno a giccs pszichológiai és szociális jellemzőit vizsgálva úgy találta, hogy a fogalomkörhöz köthető a kispolgáriság, konfliktusmentesség, tömegkultúra, sztereotipizálás, visszamaradottság, valóságtól való menekülés, hamis biztonságérzet vagy buta vigasztalás.

Abraham A. Moles szerint a giccs

• könnyen fogyasztható, nem kíván gondolati erőfeszítést;
• könnyen reprodukálható;
• ábrázolásmódjára jellemző a sztereotípiák és klisék használata.

Hermann István a giccs fogalomkörébe sorolja azokat az esztétikai igénnyel létrehozott kereskedelmi célú termékeket, amelyekre jellemző a :

• hamis helymeghatározás: például egy zeneszámot mint népzenét adnak elő;
• hamis időmeghatározás: például egy ép, egészséges világról énekelünk, miközben az nem létezik;
• hamis anyagok: kliséket alkalmazunk valódi érzések helyett.

Gillo Dorfles a következő kritériumok szerint osztályozza a giccset:

Giccses érzetet kelt

• a régi mesterek műveinek gyakori reprodukciója (például Mona Lisa, Van Gogh: Napraforgók);
• amikor személyeknek, eseményeknek a médium olyan rituális értékeket tulajdonít, amelyekkel azok nem rendelkeznek;
• ha az eredeti, klasszikus témák átvitelét tapasztaljuk egyik médiumról a másikra (például könyvből film, klasszikus zenei témák a popzenében, festmények átvitele üvegtárgyakra, klasszikus szobrok másolatai más anyagból.);
• ha meghatározott funkcióval rendelkező tárgy formája funkciótlanul megy át egy másikra (például gitár alakú óra);
• az irreálisan megnövelt dimenziók, amelyek még éppen megengedik a tárgy használatát (például hatalmas söröskorsó);
• az időhamisítás: műtárgyak készítése a 18. vagy 19. század modorában.

H.D. Gelfert jellemző mellékneveket rendel a giccshez. Felsorol takaros, kedélyes, szentimentális, vallásos, költői, vagy szociális, természeti, lakóhelyi, alpári, nagyvilági, erotikus, hátborzongató, magasztos, fennkölt giccset. Létezik továbbá monumentális, hazafias, politikai, ideológiai giccs, vagy akár szégyenlős giccs is.

Filozófiai – esztétikai megközelítés

A giccsfogalom nem minőségi kérdés, nem „rossz művészet”, mivel nem művészeti kategória. A giccs egyfajta életérzéshez köthető. A giccs terjedésében lényegesen nagyobb szerepe van a társadalmi körülményeknek, a befogadó közegnek, mint a művészeti alkotások esetében. Amíg a művészet a kulturális fejlődés irányába hat, és ennélfogva úttörő szerepe sokszor csak egy szűk elitréteg ízlésvilágán keresztül nyilvánul meg, addig a giccs mint áru, a kulturálatlanság mindenkor jelenlevő talaján árulja önmagát. A giccs áru akar lenni, devalválódik, ezzel szemben a művészet a kultúra hozadéka és értéket teremt, amelyből a társadalom egésze profitál. (A valódi érték nem devalválódik.)

A művészet is lehet áru, de ha nem lenne az, attól még a műalkotás mű lenne. A giccs, ha nem lenne áru, éppen a lényegét veszítené el. „A giccs kivonatolt érzelmesség. Úgy viszonyul az igazi művészethez, mint a kisajtolt limonádé. A giccs romantizált érzelem”

A befogadó nem a kultúrára fogékony, önálló, egyéniséggel bíró szubjektív egyén, hanem a „giccsember”. „A giccsember egyéniségében szinte kódolva van a rajongás a giccs, a bulvár, a semmitmondás iránt. Megragad a szemlélet fokán, csak a látszattöredékek felfogására képes, a hangzatos demagóg szavakra és gondolatokra fogékony, jellemző rá a gondolati mélység hiánya, intellektuális lustaság, a készen kapott »érzelmek« , »értékek« kritikátlan átvétele.” (Ebben és ebben a helyzetben így és így illik érezni).

A művészet autentikus, a giccs a tömeges fogyasztói igények kielégítésére szakosodott iparág, amely nincs meg tömegek nélkül. Amíg a művész önmagának is alkot, addig a giccs készítője a „giccsemberek” igényeit és elvárásait elégíti ki, teljesíti be, nélkülük nem létezik. „Valójában a giccs valóság, a giccs-érzés, a giccs-igény és a giccs-ember tünetet jelentenek, kor- és kórtünetet. A giccs eredeti mivoltában a kispolgárság szimptómája volt…. A kispolgár parvenü… a nagyságot nagyzolással pótolja, a méltóságot hivalkodással, és ugyanúgy a kellemet a pipiskedéssel, a hitelességet a bennfentességgel, az intimitást a cinkossággal.”

Ezek a giccs-jellemzők a tömegkultúra számtalan területén megnyilvánulnak:

• Tárgyak esetében többnyire olcsó anyagokból tömeggyártásban készülő, művészi igényt kielégíteni célzó termékek, amelyek a konzumkultúra részei. A bennünket körülvevő használati tárgyak általános esetben bizonyos esztétikai értéket képviselnek, és többnyire tömeggyártásban készülnek (iparművészet). Akkor keltik a giccs érzetét, ha az eredeti funkciójukon túlmutató „jópofa”, ugyanakkor hosszú távon unalmas közhelyek (süninek álcázott WC-kefe), vagy környezetidegen termékek (művi ál-rokokó a panellakásban).
  A hamis idill látszatát kelti a kertekben létrehozott törpeváros vízimalmokkal, gipsz és műanyag törpékkel, hattyúkkal, kacsákkal.
  Az emléktárgy-ipar is tárgyak dömpingjével kelti azt az illúziót, hogy emlékeink fröccsöntött műanyagfigurák alakjában bármikor felidézhetők. A cél itt is az üzleti siker a gyártónak, forgalmazónak, végső soron a konzumigények kielégítése. A porcelán nippek hamis idillek édeskés világát idézik a lakásban, ahol szobadíszként jelennek meg.
• Jellemző bizonyos leértékelt eszmények kiárusítása, értékdevalváció, értékkiárusítás a szuvenírbiznisz területén, megjelennek másolatok, emléktárgyak (például műanyag Beethoven, Lenin mellszobrok).
• A giccs lehet jópofáskodó, a poén olcsó, a mondanivaló közhely (például „első millióm” zsákocska, humoros pólók, kiragasztott jelmondatok, vicces „tízparancsolatok”, „a borivás szabályai”).
• Az előadóművészet területén giccsesnek tekinthető az egyszerű érzelmi, gondolati sablonok, klisék, sémák mechanikus használata. Ezek eszközök az érzelmi kiszolgáltatottságunk kihasználására, szentimentális énünk felkeltésére.

A szentimentalizmus nagy korszakának (1700-as évek vége, 1800-as évek eleje) megvolt a maga jelentősége, például az érzelmek felszabadítása, felvezetés az egyéni szabadság, az individualizmus eszméihez, ami a romantika, később a realizmus, naturalizmus kialakulását segítette. Ha társadalmi szerepét már betöltötte, csak a külsőségek maradnak: megható történetek felszínes és hatásvadász elemekkel, érzések és érzelmek leegyszerűsítéseivel.

• Giccses hatású az egyszerű, könnyen emészthető, felszínes gondolatok idealizált ábrázolása, az eredetiség és különösség hiánya a tartalomban (szobrok, festészet, irodalom, költészet, film: az életszerűségnek ellentmondó, idealizált, sokszor hatásvadász ábrázolási módok). Ezeket az eszközöket a totalitárius rendszerek saját ideológiájuk céljaira használhatják fel, például korai szocreál alkotások, megalomániás építkezések, mítoszteremtés, de a fogyasztói társadalomban a reklámipar is bőségesen merít belőlük (Egy reklámfilmben például a házaspár a bevásárlóközpontban táncraperdül egy új fogkrémmárka megjelenése feletti örömében).
• Előfordul a közhelyesség, sztereotípiák halmozása, erőltetett túlzás, szinesztézia, hatásvadász eszközök alkalmazása, az elvárásoknak való megfelelés (például a precíz németek, a kimért angolok, léha franciák, gulyás-csikós magyar, szegény gépírónő-gazdag bankár szerelme)
• Valós problémák „jótékony” leplezése, felülírása hazug idillekkel, társadalmi problémák életszerűtlen megoldásai: a gonosz meghasonul önmagával, énekléssel-tánccal a problémák megoldhatók, a szerelem mindent legyőz, a plátói szerelem idillikus helyzetekben felülemelkedik a testiségen.
• Átváltozások figyelhetők meg a mélyebb tartalomból a felszínesség felé:

Érzelem → érzelgősség

Értelem → közhely

Érzékenység → kényeskedés

Szenvedés → szenvelgés

Eredetiség, szellem → poénkodás, szellemes paradoxonok erőszakolt gyártása, ripacskodás

Különösség → egzotikum, figyelemfelhívó külső

Emlékezés → nosztalgia

• Megjelenik az álság, a „szebbet hazudni!” pótlék, a megjátszás, amennyiben a giccstermék nem mint szellemi kaland, hanem mint elvárásaink megtestesítője, igazolása, vágyainkat jeleníti meg, és nem a valóságot. Forrás: wikipedia.hu

Gagyi

gagyi (HU): Magyar tolvajnyelvi kifejezés (talán cigány eredetű, de ezt egyelőre nem tudom adatolni).

Annô 1782. Die 17â Aprilis, sub Sedria Districtûs Privilegiator[um]
Oppidorum Hajdonicalium Causarum Criminalium Revisoria,
in Oppido Böszörmény celebrata, Consignatio Terminorum,
et Vocum, qvibus Fures Nundinales, vulgô ’Sivány,
seu Vásári Tolvaj, in mutuo colloqvio,
occasione patrandorum furtorum
uti consveverunt

Az 1782. év április 17-én a kivételezett hajdú városok
kerületi törvényszéke bűnügyi vizsgálóbizottságának ülése, melyet
Böszörmény városában tartottak; azon kifejezések és szavak jegyzéke,
melyet a vásári tolvajok (közönségesen ’Sivány, vagy Vásári Tolvaj)
egymás közt folytatott beszélgetésein a tolvajlások
végrehajtása alkalmával szoktak használni

Gagyizásnak hívja a magyar tolvajnyelv azt a bűnelkövetési módot, amikor csalók (gyakran csoportosan "üzletelő" cigány elkövetők) az utcán a járókelőknek aranyként megvételre ajánlanak hamis (pl. arannyal futtatott bronz-) gyűrűket.

(Nekem személy szerint legutóbb úgy egy hónapja Strasbourgban kínált egy magányos fiatal roma férfi megvételre aranynak látszó karikagyűrűt, amelynek már a vastagsága gyanús volt. Határozottan, de udvariasan mosolyogva nemet mondtam; lekezeltünk, majd enyhe csalódottsággal, halkan szitkozódva odébbált. -- Nem sokkal később újra láttam a férfit egy közeli utcában, akkor már családja -- asszonyok, gyerekek, idősebb férfiak -- körében.)

Angliában és Írországban ugyanezt a csalási technikát a tinkers -- kb. fémműves ír vándorcigányok, bár a kifejezés nem egyértelműen etnikai kategória -- csoporthoz kötik; az ír fáinne (gyűrű) szóból származó fawney (arannyal futtatott bronzgyűrű) kifejezésből ered a modern köznyelvi angol phony, phoney (hamis, nem eredeti, nem igazi, kamu, gagyi) szó (lásd ott).

A magyar szlengben a gagyi szó mai általános jelentése: nem eredeti, hamis, (kínai) hamisítvány, olcsó utángyártott (áru vagy alkatrész); rossz minőségű, hiteltelen, vacak (termék); igénytelen (megoldás), buhera, parasztvakítás. Forrás: rapnyelv.freeblog.hu

Kapcsolódási pontok

A giccs és a sznobizmus, a giccs és a bulvár bár nem azonosak, de egy tőről fakadnak

A sznob olyan értékítéleteket fogad el, ami nem a sajátja, az övénél magasabb műveltséget csodálja, de önmaga képzéséhez lusta, kritika nélkül átveszi az általa mérvadónak tekintett véleményeket, igazodni akar hozzájuk, különösen, ha ezeknek a véleményeknek a hirdetői vagyoni vagy társadalmi helyzetüket tekintve magasabb pozícióban vannak, mint ő.

A bulvár és közvetítő közege, a bulvármédia teret ad nem csak a sznobnak, hanem annak a kisembernek is, aki nem csak ízlésben, hanem életvitelben is hasonlítani akar a bulvár által közvetített hamis eszményekhez. A bulvár fogyasztói ráadásul kukkolási vágyukat is kielégíthetik, amennyiben a bulvársajtó az általa kreált vagy felkapott sztárok, illetve közéleti szereplők intim dolgaiba teremt betekintést. Többnyire alantas ösztönökre hat, az érzelmeket érzelgőssé-nyálassá silányítja, a tragédiákat felnagyítja, a különösséget és eredetiséget az elvárt sablonos sztereotípiákká változtatja át. A bulvársajtóban a hír felszínes, a háttér nem fontos, az átlagos bombasztikusként jelenik meg, az olvasót úgy alázza meg, hogy az még büszke is rá, mivel bennfentesnek tünteti fel azzal, hogy a sztárok intim titkaival megismerteti a médiafogyasztót. Ezzel persze azt sugallja, lám a te életednél még a sztárok elveszett zsebkendője is fontosabb. A bulvár fontoskodik, bennfentességet sugall, intimpistáskodik, áltudományos, és utánzásra, majmolásra, végeredményben átgondolatlan fogyasztásra buzdít. Forrás: wikipedia.hu